Mi a FIN-NET?

A fogyasztói szokások változása nyomán a pénzügyi szolgáltatások más országban történő igénybevétele az utóbbi években megszaporodott. Egyre többen kötnek biztosítást, vesznek igénybe banki szolgáltatásokat külföldön, ennélfogva természetesen az ezekkel kapcsolatos panaszok száma is megemelkedett. Gondot okozhat továbbá a szolgáltatások igénybe vétele során a nyelvismeret hiánya, az ebből eredő félreértések is. A határon átnyúló pénzügyi viták rendezésére a bírósági út is rendelkezésre áll, ez azonban, mint más területeken általában, időigényes és költséges eljárás.

A fogyasztók bizalmának megerősítésére létrejött az Európai Gazdasági Térségben (az Európai Unió tagországaiban, valamint Lichtenstein, Norvégia és Izland területén) működő alternatív vitarendezési hálózat, a FIN-NET, amely a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók (úgy, mint bankok, biztosító társaságok, befektetési cégek stb.) között fennálló határon átnyúló jogvitákat igyekszik gyorsan és rugalmasan rendezni. A FIN-NET hálózatot az Európai Bizottság 2001 óta működteti. Jelenleg több, mint 50 szervezet működik együtt.

Amennyiben az egyik országban lakó fogyasztónak vitája merül fel egy másik országban működő pénzügyi szolgáltatóval szemben, a FIN-NET hálózat segítséget nyújt a panaszosnak a megfelelő vitarendezési fórum kiválasztásában, ahol rendelkezésre bocsátják az ügyével kapcsolatos információkat.

A FIN-NET alapja az úgynevezett Egyetértési Nyilatkozat (Memorandum of Understanding), amely a hálózathoz való csatlakozás és a működés feltételeit tartalmazza. A FIN-NET tagjai, az alternatív vitarendezési fórumok nyilatkozatot tesznek, hogy elfogadják a működési feltételeket és jogosultak határon átnyúló pénzügyi viták rendezésére.

Hogyan lehet panaszt benyújtani?

A FIN-NET tagjainak, az alternatív vitarendezési fórumoknak a működése rendszerint azokra a pénzügyi szolgáltatókra terjed ki, amelyek ugyanabban az országban tevékenykednek, illetve tevékenységüket abból az országból irányítják. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a fogyasztó egy külföldi pénzügyi szolgáltatóval kapcsolatosan panaszt tesz, a panaszát általában egy olyan panasztestület bírálja el, amely a pénzügyi szolgáltató működési helye szerinti országban találha

A fogyasztónak egy másik országban letelepedett pénzügyi szolgáltatóval szemben fennálló panasza esetén tehát két lehetősége van:

Ha az illetékes vitarendezéssel foglalkozó szervezet megkapja a panaszt, megkísérli megfelelő módon az adott jogi keretek között rendezni a vitát, figyelembe véve a fogyasztói viták peren kívüli rendezéséért felelős fórumok alapelveiről szóló 98/257/EK számú bizottsági ajánlást.

A fogyasztó a panaszt beadhatja azon a nyelven, ahogy a pénzügyi szerződés íródott, vagy amely nyelvet a pénzügyi szolgáltatóval folytatott kommunikációban használták.

Mely szervezet a FIN-NET magyarországi tagja?

A Pénzügyi Békéltető Testület hatáskörébe tartoznak a pénzügyi szolgáltatási tevékenységgel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése. A Pénzügyi Békéltető Testület elérhetősége a következő:

Pénzügyi Békéltető Testület:
Levélcím: Pénzügyi Békéltető Testület; 1525 Budapest, Pf.: 172;
Ügyfélszolgálat: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.;
Telefon: +36-80-203-776;
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Bővebb információ: https://www.mnb.hu/bekeltetes és https://www.mnb.hu/bekeltetes/hogyan-kezdemenyezheti-az-eljarast

Milyen speciális szabályai vannak az eljárásnak az általános békéltető testületi eljáráshoz képest?

A pénzügyi békéltetés vonatkozásában a 2013. évi CXXXIX. Törvény 125. §-a alapján határon átnyúló pénzügyi fogyasztói jogvita az olyan jogvita, amelyben a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye (a továbbiakban együtt: lakóhelye) és a vitás ügyben szolgáltatást nyújtó pénzügyi szervezet székhelye, telephelye vagy letelepedési helye (a továbbiakban együtt: székhelye) az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás különböző részes államaiban található.

Amennyiben a fogyasztó magyar lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkezik, a másik fél pedig külföldi, az eljárás további feltétele, hogy a vállalkozás a jogvitában alávesse magát a békéltető testületi eljárásnak és magára nézve a testület döntését kötelezőnek foglalja el. Ha ez nem történik meg, a békéltető testület tájékoztatja a fogyasztót, hogy mely külföldi, a FIN-NET hálózatában résztvevő alternatív vitarendezési fórum rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel, valamint, ha a fogyasztó kéri, a FIN-NET-ben használt formanyomtatványon rögzített kérelmét továbbítja ehhez a testülethez.

Mindezek alapján tehát meg kell különböztetnünk azt az eljárást, amelyet magyar fogyasztó indít külföldi pénzügyi vállalkozás ellen attól, amelyet külföldi fogyasztó indít magyar vállalkozással szemben. Az eljárás írásban történik, azonban a békéltető testület elnöke kezdeményezheti meghallgatás tartását is a körülmények mérlegelése alapján, ehhez azonban mindkét fél hozzájárulása szükséges.

Ha a fogyasztó kéri, a vita tárgyát képező szerződés nyelvén, illetve az érintett vállalkozás és fogyasztó közötti kommunikáció nyelvén köteles a testület eljárni és határozatát hiteles másolatban meghozni. Továbbá az eljárási határidő indokolt esetben kilencven nappal meghosszabbítható. Bővebb információ a https://www.mnb.hu/bekeltetes/hogyan-kezdemenyezheti-az-eljarast linken olvasható