Mit jelent az üdülési jog cseréje?

Az üdülési jog megvásárlásakor általában lehetőségünk van egy nemzetközi csererendszer tagjává is válni. A két legnagyobb, üdülési jogok cseréjével foglalkozó csereszervezet a Resort Condominiums International (ismertebb nevén RCI) és az Interval International. A timeshare üdülők szinte mindegyike e két szervezet valamelyikének tagja, amely az üdülési jogunk elcserélését, és üdülési hetünk eltöltését meghatározott feltételekkel – szabad kapacitás függvényében – a csererendszerben résztvevő bármely üdülőben, akár az üdülőhasználati szerződésünkben meghatározott időponttól eltérő időpontban is biztosíthatja.

Mi az a csereszerződés?

A Korm. rendelet már külön nevesíti ezt a szerződést. A csereszerződés alapján a vállalkozás köteles a fogyasztónak a csererendszerben való részvételhez szükséges feltételeket biztosítani, a fogyasztó pedig köteles ennek ellenértékeként éves tagsági díjat fizetni. Csakúgy, mint a szállás időben megosztott használatára vonatkozó szerződésnél, a csereszerződésnél is köteles a vállalkozás egy írásbeli tájékoztatót átadni és a jogszabály mellékletében foglaltakról tájékoztatni. Így különösen a tájékoztatóban fel kell tüntetni a vállalkozásra vonatkozó információkat (név, székhely), a szerződés tárgyát képező jog rövid leírását, a tagság díjaként fizetendő ellenértéket valamint költségeket, továbbá a szerződéshez kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat.

Mit jelent az üdülési jog csereértéke?

Az üdülési jogunk cseréjére szabad kapacitás függvényében és a saját üdülési jogunk csereértékének figyelembevételével lehet módunk. A csereértéket, azaz hogy ténylegesen milyen más szálláshelyre tudjuk üdülési jogunkat elcserélni, az ingatlan fekvése, elhelyezkedése, felszereltsége és minősége, az adott turisztikai hely népszerűsége, valamint az üdülési jogunk éves gyakorolhatóságakor (meghatározott naptári hét/hetek) általában jellemző időjárási feltételek határozzák meg.

Milyen díjak merülhetnek fel egy csereszervezetbe való belépéskor?

A tagságért egyszeri belépési díjat és a cserelehetőség igénybevételéért éves tagdíjat kell fizetni. A csererendszernek köszönhetően lényegében a világ bármely pontjában eltölthetjük üdülési hetünket, de szem előtt kell tartanunk, hogy a kiválasztott egzotikus helyre saját költségünkön kell elutaznunk.